Csókoljon meg engem az ő szájának csókjaival; mert a te szerelmeid jobbak a bornál.
3
A te drága kenetid jók illatozásra; a te neved kiöntött drága kenet; azért szeretnek téged a leányok.
4
Vonj engemet te utánad, hadd fussunk! Bevitt engem a király az ő ágyasházába; örvendezünk és vígadunk te benned, előszámláljuk a te szerelmeidet, melyek jobbak a bornál, méltán szeretnek téged.
5
Fekete vagyok, de szép, Jeruzsálem leányai; mint Kédár sátrai és Salamon szőnyegei.
6
Ne nézzetek engem, hogy én fekete vagyok, hogy a nap lesütött engem; az én anyámnak fiai ellenem megharagudtak, a szőlőknek őrizőjévé tettek engem, - a magam szőlőjét nem őriztem.
7
Mondd meg nékem, te, a kit az én lelkem szeret, hol legeltetsz, hol deleltetsz délben; mert miért legyek én olyan, mint a ki elfátyolozza magát, társaid nyájainál?
8
Mivelhogy nem tudod, oh asszonyok között legszebb! jőjj ki a nyájnak nyomdokain, és őrizd a te kecskéidet a pásztoroknak sátorai körül.
9
A Faraó szekereiben való paripákhoz hasonlítlak téged, én mátkám.
10
Szépek a te orczáid a halántékra való lánczokban, a te nyakad a gyöngysorokban.
11
Arany lánczokat csinálunk néked, ezüstből csinált gyöngyökkel.
12
Mikor a király az ő asztalánál ül, nárdusnak jóillatja származik én tőlem.
13
Olyan az én szerelmesem nékem, mint egy kötés mirha, mely az én kebeleim között hál.
14
Mint
az Engedi szőlőiben a cziprusfürt, olyan nékem az én szerelmesem.
15
Ímé, szép vagy én mátkám, ímé, szép vagy, a te szemeid olyanok, mint a galambok.
16
Ímé, te is szép vagy én szerelmesem, gyönyörűséges, és a mi nyoszolyánk zöldellő.
17
A mi házainknak gerendái czédrusfák, és a mi mennyezetünk cziprusfa.